Vasvarjú
Természetvédelmi Alapítvány

 2017. december 27-n szervezett túra pár képe:

A Mikulás és Mézkirálynő nagyszalontai mesélye~

2017. december 17-én vasárnap Nagyszalontán jártunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szalontai házában, ahol közel száz gyermekről gondoskodnak.

Nem mentünk egyedül, mert velünk tartottak Szabadszállásról a Nőszirom Nyugdíjas Egyesület tagjai valamint a Magyarországi méhészek által megválasztott mézet reklámozó Mézkirálynő.

Tarisznyánk sem volt üres, mert ajándékkal bőséggel megrakottunk, vittünk mézet, hogy minden gyermeknek jutott volna egy kiló (de nem kézbe adtuk, majd jó lesz regelenként vajas kenyérre). A mézet Hartán lakó méhész barátunktól kaptuk, mi csak a szállítók voltunk.

Igazi és azonnal birtokba vett ajándékunk egy tranbulin, mert a régi elhasználódott. Nem ez volt az első látogatásunk, de megyünk jövőre is, remélem akkor sem üres kézzel. 

Fehér Péter

Hagyományos Évbúcsúztató TÚRA ~

Alapítványunk a két ünnep között egy megközelítőleg 16 km-es túrát szervez, ahova várunk minden természetszeretőt, és az iránt érdeklődőt.

Találkozás (indulás) helye: Fejetéki Mocsár Északi fele (tanösvény kezdete)

Ideje: 2017. december 27. 08.30

Menetvonal: Fejetéki Mocsár - Kakas Hegy - Táborhely - Fejetéki Mocsár.

Kérjük, hogy a résztvevők az évszaknak és időjárásnak megfelelően, valamint rétegesen öltözködjenek.

További információk, jelentkezés: Fehér Péternél (+3630/405-4667)


Korábbi túrákról itt találhatók képek:

 


 

Ékes Bivalyok ~

A kiskunhalasi Ékes Kapu Református Otthon lakói tiszteletüket tették a helyi Csetényi park bivalyainál 2017. szeptemberében.

Nagy várakozással álltunk a látnivalók előtt, és úgy érezzük igen szép élményben volt részünk! Kis csapatunk a kora reggeli órákban már tüsténkedett, készülődött. Lelkes önkéntes lányunk, a bátaszéki Marosi Andrea segítségével 5 lakó és 2 kísérő indult neki a sokatmondó kirándulásnak. Nagy örömmel nyugtáztuk, hogy a Semmelweis Kórház terültén lévő, II. emeleti intézményünkből 20-25 perc kellemes séta után már a helyszínen is voltunk (pedig kerekes székes nézelődő is volt a sorainkban!).

A friss levegőtől kipirulva fogadott minket Fehér Péter, aki közvetlenségével, furfangos észjárásával hamar elvarázsolta a kirándulókat…

Házigazdánkkal a park lakói felé vitt utunk, és pár perc elteltével testközelből szemlélhettük a „füstös bivalyokat” (ezt a kifejezést Atyánk fiaitól hallottam több erdélyi kiránduláson…).

Nagy csodálkozásunkra kis idő elteltével Péter bátyánk felajánlotta az állatok megsimogatását, mire a kis csapat szó nélkül maradt!

Leírhatatlan volt a hangulat, amikor Andi és én bemásztunk ezek a fekete gyönyörűségek közé. Érdekfeszítő volt a bivalyok bőre, szőre, mérete és főként a mérhetetlen nyugodtságuk!

A legmegdöbbentőbb: míg a 2 kísérő az állatok szeretgetésével foglalkozott a sérült emberek egy pisszenés nélkül, lélegzet visszafojtva figyelték az eseményeket!

Köszönjük szépen az élményt, a jó Isten áldja meg a kezdeményezésüket!

 

Kiskunhalas, 2017. szeptember 30.

Maruzsenszki Endre

fejlesztő pedagógus,

hagyományőrző, magyar muzsikus

~ Vízibivalyok ~  

Az alapítvány a kiskunhalasi Csetényi Parkban 7 tenyészállatból álló vízibivaly csordával rendelkezik. Június negyedik hetének elején kettő borjú született, majd az ezt követő hétvégén érkezett a harmadik. Így most már 10 állat van a vizes, mocsaras, elkerített területen.

Halason kedvenc látogatott hely lett a park azon része, ahol az állatok élnek. Vannak rendszeres látogatók, de már óvodás csoportok is kisétáltak a bivalyokhoz, ahol számtalan más állatott, növényt is megismerhettek.

A vízibivalynak (a szarvasmarha rokonfajainak egyike) három alfaja van, Magyarországon a házi bivaly ismert, őshonosnak számít, az első írásos emlékeink ezzel az állat kapcsolatban a XI. századból származnak.

Az állatok (főleg az borjaikat sétáltató tehenek) veszélyesek, idegeneknek a karámon belülre menni tilos!

 

~ Szívesség-kör ~  

baráti találkozó

Várunk szeretettel mindenkit  2015. december 5-én szombaton 15 órakor Szegeden, a Petőfi-telepi Művelődési Házban szervezett adventi találkozónkra!

 

Időpont:   2015. december 5. szombat 15-17.30

Helyszín: Petőfi-telepi Művelődési Ház, Szeged, Szántó Kovács János u. 28.

 

Témák:

• Zöld háztartások közösségi együttműködése – előadás és bemutató (15 perc)

• Nyugdíjasok bekapcsolása a szegedi Szivességkörbe és a suska-körbe (15 perc)

• Díszek, kézműves termékek, könyvek, ruhák, játékok csere-beréje suska alapon az advent 

jegyében (aki nem tag, annak segítünk belépni)

Batyus buli lesz, a belépő egy kis házi süti vagy limonádé vagy bármi házi étel-ital :-) 

A részvétel a batyun kívül ingyenes.

Aki árusítana ezt-azt, annak sincs asztalbérleti díj. Azért eladó kétajtós szekrényt ne hozzatok :) inkább az adventhez illeszkedő dolgokat. A minimum fél asztalt igénylő árusok kérem jelentkezzenek mailben, vagy a Kör-Te Egyesület facebook oldalain. 

A suska-füzetét senki ne felejtse otthon! Suskáért is beszerezhetsz néhány kedves karácsonyi ajándékot. 

A program Szeged MJV támogatásával a 2015. évi Idősügyi támogatási keret, a Petőfi-telepi 

Művelődési Ház és Szécsényi Ferencné önkormányzati képviselő segítségével valósulhat meg. 


Szervező: Ábrahám Krisztián  

30/6380-297

zoldkortek@gmail.com